Japánba induló kulturális körútjaink nagyon különleges helyszínre, Ázsia partjai előtt fekvő gyönyörű szigetországba viszik el utasainkat. Az utak programjai közt bőven természetjárás, kulturális és történelmi kalandozás a többezer éves ország történeti emlékeiben; egy kis elmerülés a shintoizmus, buddhizmus több ezeréves és ma is élő hagyományaiban; egy kis ismerkedés a Honshu szigete lakóinak mindennapjaiban és sajátos kultúrájában.
Utazásunk három, egymástól jól elkülönülő részből áll. Ezeket részletesen is ismertetjük az alábbiakban.
Első rész - Tokió és környéke - Az első rész a tokiói megérkezéssel kezdődik. Az első napokban reggeltől estig barangolunk a mára már 25 milliós megapolisz csodái közt. Ezután innen indulunk következő kirándulásunkra a folyamatos, nyolcszáz éve tartó fejlődés által hegyek között megbújó szentélyvárossá alakított egykori hatalmi székhelyet. A következő nap ismét vidékre indulunk. Uticélunk egy szintén korábbi hatalmi székhely, Kamakura lesz. Bár, ma már nem uralkodnak innen szamuráj családok, de neve egy egész történelmi korszak nevével fonódik össze. Mára már Japán spirituális létének egyik szimbóluma a pagodák és a szentélyek városa. De egyben az életöröm városa is, amiről sétáló utcáján mi is meggyőződhetünk.
Második rész – Tokiótól Kiotóig Honshu szigetén: Utazásunk második részében elindulunk Tokióból dél felé. És a negyedik napon megérkezünk Kiotóba, a déli fővárosba, az ezeréves birodalom császárvárosába. Ez az a rész, amit majdnem minden utazási iroda egy fél napos Fuji kirándulással és néhány órás shinkanzenes száguldással old meg. Ezzel aztán ki is hagyja Közép-Honshu minden szépségét és báját. A Fuji hegyén és környékén megtehető másfél napos barangolást; Kawaguchigo kisvárosát a Fuji lábánál; Hamamatsu múltat idéző építészetét és gyönyörű japánkertjét; Shizuoka és Nagoya csodáit; az utazást a Japán Alpokon keresztül. És persze még sok más izgalmas, útmenti látnivalót. Mi azonban nem vagyunk ilyen gonoszok. Mi megmutatjuk mindazt, amit ők kihagynak. És az ősi Kiotó és Edo (a mai Tokió) között évszázadokon át használt Nakasendo és a Tokaido országutak néhány épségben maradt állomását is.
Harmadik rész: a történelmi Dél-Honshu - Bármi izgalmas, gyönyörű vagy fontos; vagy éppen hátborzongatóan véres esemény is történt Japán utolsó másfélezer évének során, az mind itt, Honshu déli részén történt. E színes és kavargó távoli világ központjába, Kiotóba érkeztünk tegnap délután. Először ennek az ezeréves császárvárosnak és környékének titkaival ismerkedünk meg részletesebben Először elugrunk Narába a szentélyek és szemtelen szarvasok városába, majd egy egész napot eltöltünk Kiotó csodái között. Ezután a 20 millió lakosú hatalmas város, Oszaka következik. Oszakai barangolásunk után még délebbe, Himejibe indulunk, ahol vár ránk Japán legszebb szamuráj várkastélya. Az utolsó napra is jut még egy meglepetés! Csak késő délutánra kell kiérnünk a tengerben úszó oszakai repülőtérre, így hát, reggeli után, Kobe városába indulunk reggel. Innen fogunk kimenni a repülőtérre és hazaindulunk.
1. nap: Indulás Budapestről, Bécsből vagy estleg bárhonnan - menetrendszerű járattal
2. nap: Megérkezés Tokióba – Ikebukuro éjszakája
A megérkezés után biztosan jól fog esni egy kis pihenés. De, mi inkább belevábunk a délutáni és esti Tokió megismerésének. Az első pár órát szállodánk körzrtében, azs Ikebukuró városközpontban töltjük.
3. nap: Tokiói városnézés – a mindennapi Tokió
A mai nap főbb látnivalói és tennivalói: Az Asakusa Sensoji Templom negyed, ebéd Asakusa-ban, Városnézés a Tokyo Skytree tetejéről; a Shinjuku Gyoen park, Tokió talán legszebb történelmi parkja; a Shibuya Crossing délutáni forgataga és Shibuya szórakoztató negyedének esti nyüzsgése, vacsora Shibuyában.
4. nap: Tokiói városnézés – délelőtti történelmi barangolás – délutáni életstílus program
Mai túránk főbb állomásai: A Meiji Császári Szentély, ebéd a városban; a Harajuku Takeshita bevásárló utca; a Yoyogi park tea ceremóniával; vacsora a Ginzán.
5. nap: Nikko – szentélyváros a hegyek ölén
Mai napunk főbb helyszínei: A Shinkyo Bridge, ebéd, A Rinno-ji Kincsesház és Templom, A Toshogu Szentély, A Kegon vízesés, a Chuzenji-tó; vacsora Tokióban.
6. nap: Kamakura – a szamuráj hagyományok és a Zen évezredes öröksége
Legfontosabb állomásaink ezen a napon: A mai nap főbb állomásai: A Kencho-ji, séta a Komachi Dori-n, ebéd, A Tsurugaoka Hachimangu, A Kamakurai Nagy Buddha park, vacsora Tokióban.
7. nap: A Fuji körül kőrbe-kőrbe – Hakone
Mai barangolásunk főbb állomásai: A Kawaguchi tó; Kawaguchiko kisvárosa, ebéd a városban; Oshino Hakkai kulturális és természeti csodái, a nyolc tó látványával; utazás Hakone fürdővárosába a vidéki Japán tájain át; remek vacsora Hakonéban.
8. nap: A Fuji meghódítása – Kiotó
Mai utunk főbb állomásai: Sétahajózás az Ashi tavon, az Ashinoko Cruise remek hajójával; ebéd a hegy lábánál; A pokol felett elvezető Hakone Ropeway; az Owakudani vulkáni völgye, jó sok fumarólával, kénes kitörésekkel, gőzzel, gejzírrel és egy kis borzongással; Odawara és a Shinkanzen; Kiotó. Esti séta a városban.
9. nap: Nara és a szarvasok, a rizs istennőjének pajkos róka démonjai
Mai programunk főbb állomásai: A Fushimi Inari nagyszentély és tízezer kapuja; ebéd; a Todaiji buddhista szentély és a világ legnagyobb beltéri Buddhája; a Nara park és számtalan, szemtelen szarvasa; vacsora Kiotó óvárosában.
10. nap: Barangolás Kiotóban hegyekkel, gésákkal és történetekkel
A mai program főbb állomásai: az Oszakai várkastély parkja, falai és tornyai; A Kuromon piac; az Umeda Sky Building; Dotonbori és Shinsaibashi bevásárló és szórakoztató negyedei esti barangolással; tradicionális vacsora a belvárosban.
11. nap: Reggeltől estig: Oszaka
A mai program főbb állomásai: az Oszakai várkastély parkja, falai és tornyai; A Kuromon piac; az Umeda Sky Building; Dotonbori és Shinsaibashi bevásárló és szórakoztató negyedei esti barangolással; tradicionális vacsora a belvárosban.
12. Himeji szamurály kastélya és a modern Oszaka esti fényei
A mai nap főbb állomásai: a Himeji várkastély kívülről-belülről sok szamuráj mesével; ebéd a vár lábánál; a Koko-en, Honshu talán legszebb japánkertje; az Shitennoji, Japán legrégebbi temploma. Esti szabad program Oszaka belvárosában.
13. nap: A végére egy kis Kobe, kínaiakkal és egy parkkal a hegytetőn
Mai programunk főbb állomásai: Kitano-cho, azaz a „mi is nyugatiak vagyunk” kerület; Nankin-cho a tökéletes Chinatown, ebéd valahol, Nunobiki hegye. kötélvasút és a füvészkert a hegytetőn; irány a tengerben úszó Haneda repülőtér.
a programok ára tartalmazza:
+ Éjszakai szállások kétágyas elhelyezéssel, reggelivel. Az ár a szolgáltatásokat és a helyi adókat is tartalmazza.
+ Privát, légkondicionált kisbuszos szállítás a körút során.
+ Minden tevékenység és belépődíj a programterv szerint.
+ Idegenvezető magyar nyelven a program során.
+ A programterv szerinti étkezések.
+ Ásványvíz a buszos utazások során.
Teljes ellátás az utazás során, a két szabad este kivételével. Ezeken a napokon: félpanzió.
Beépített gasztrotúra mindenhol: Az út során teljes ellátás van a programban. A meglátogatott helyek konyhaművészetét elsősorban a különböző régiók jól elkülöníthető, különleges ízvilágú egyedi konyhái alkotják, amelyekre a szomszédos országok, különösen Kína konyhái is hatottak az elmúlt évezredek során. Japánban ehhez jön még hozzá a XIX. század vége óta tartó új kor során megismert nyugati konyha különleges világa. Az eredmény valami fantasztikus változatosság és ízvilág. Ahogy végig megyünk a programokon, mindennap más és más helyi konyhával ismertetjük meg vendégeinket..
A programok ára nem tartalmazza
- Nemzetközi repülőjegyek a program kezdetéhez és befejezéséhez. A csoportvezető nemzetközi repülőjegyének költsége a végleges csoportlétszám alapján kerül elosztásra az utazók között.
- Személyes költségek
- Étel és italfogyasztás a programtervben megadottakon felül
- italfogyasztás az étkezéseknél
- További, az útitervben részletezett szolgáltatásokon felül kért egyedi szolgáltatások.
NEMZETKÖZI REPÜLŐJEGYEK:
A nemzetközi repülőjegyeket leválasztottuk a körutazás áráról. mert utasaink a világ bármelyik pontjáról is érkezhetnek. Számukra a körutazás árába foglalt repülőjegy ár megtévesztő lehet.
Budapesti IATA repülőjegy iroda partnerünk segítségével azonban szívesen intézzük a körutazás programjához hangolt nemzetközi repülőjegyek beszerzését is.