Tower of London
A londoni Tower több erődített részből álló középkori épületegyüttes a Temze partján, amely az idők során erődítmény, fegyverraktár, királyi palota és főrendű foglyoknak szánt börtön, valamint levéltár és csillagvizsgáló is volt. I. Jakabig minden király és királynő itt lakott.
Még utána is az volt a szokás, hogy az uralkodó a Towerben töltötte a koronázása előtti éjszakát és innen vitték díszkísérettel a Westminsterbe. Jelenleg a Towerben őrzik a brit koronaékszereket, valamint egy gazdag fegyvergyűjteményt.
A Towerről nevezték el az 1894-ben épült szomszédos hidat (Tower Bridge), amely azonban történelmileg és funkciójában egyaránt független tőle.
Hollók
Évszázadok óta legalább hat holló lakik a Towerban, de azt, hogy mikor költöztek ide, nem lehet pontosan megállapítani. II. Károly elrendelte az elköltöztetésüket, amikor távcsövén meglátta nyomaikat. Erre azonban nem került sor, mert a legenda szerint ha a hollók elhagyják a Towert, elpusztul a Tower, a monarchia, sőt az egész birodalom. Mivel Károly az angol polgárháború közben nem akarta vállani a kockázatot, a hollók maradtak.
Az egyedüli időszak, amikor feljegyezték, hogy a hollók nincsenek ott, 1946-ban, röviddel a második világháború után történt. 2006-ban a madárinfluenza miatt a hollókat fedett helyre zárták, de 2006 augusztusától ismét szabadon közlekedhetnek a Tower udvarán. A hollók szárnyát megkurtítják, hogy ne tudjanak elrepülni.
Váltson belépőt már itthon London egyik leghíresebb látnivalójába elkerülve a sorbanállást.
Tekintse meg a történelem híres, hírhedt várkastélyát, erődítményét, börtönét és persze a koronázási ékszereket.
TÁJÉKOZTATÓ:
Nyitvatartás:
1st March 2022 till 30th of October 2022 - Minden nap nyitva
Mondays and Sundays: 10.00-17.30.
Tuesday - Saturday: 09.00-17.30.
Utolsó belépés: 16.30.
Zárva December 24-25-26 és Január 1.
Belépőjegy, mely irodánkban megvásárolható:
Felnőtt: 15.100 Ft./ fő
Gyerek 5-15 éves: 7.600 Ft./ fő
Senior 65 év felett: 12.440 Ft./ fő
Családi 1. (1 felnőtt + 3 gyerek): 25.960 Ft/család
Családi 2. (2 felnőtt + 3 gyerek): 41.660 Ft/család
Jegy típusok:
Gyermekek: 5-15 éves korig.
Senior jegy 65 éves kortól.
Családi jegy 1. típus: 1 felnőtt + 3 gyerek (5-15 éves)
Családi jegy 2. típus: 2 felnőtt + 3 gyerek (5-15 éves)
A nyitvatartási idők módosulhatnak, így kérjük látogatásukat megelőzően legyenek szívesek a pontos nyitvatartási időkről tájékozódni.
A jegy adot napra és időpontra szól, egy név szükséges a foglaláshoz.
Az Ön által adott napon, a visszaigazolásában szereplő időpontban tud bemenni.
Amennyiben valamilyen kérése van a vásárláskor a megjegyzés rovatba tudja beírni.
A jegyek 48 órán kívülre foglalhatóak. A jegyek iállítás után nem töröltethetőek.