A program tervezett útvonala:
Elutazás Budapestről repülőgéppel a menetrendtől függően Barcelonába (átszállás lehetősége). Transzfer a szállodába, ahol 3 éjszakán keresztül szállásunk lesz. Menetrendtől függően ismerkedünk a spanyol nagyváros hangulatával, mely során betekintést kapunk a város mediterrán életébe (ezen programrész a repülőmenetrend alapján a 4. napon is megvalósulhat).
Reggelit követően ismerkedünk a katalán nagyvárossal. Városnézésünk során autóbusszal és gyalogosan tekintjük meg a várost, amely egy komplett és átfogó képet ad a kozmopolita városról: a Montjuic-hegyről indulva az olimpiai negyed az első állomásunk, ahonnan csodás kilátás tárul szinte az egész városra. A híres és nagyon furcsa Gaudí-házak (Casa Battló és La Pedrera), valamint a szintén Gaudí által tervezett Güell park vár bennünket (fakultatív). Az óváros hangulatos utcái és XIII. századi katedrálisa után, a gótikus negyedben fejezzük be napi programunkat. Késő délután lehetőség nyílik sétálni a híres Rambla sétáló utcán egészen Kolombusz Kristóf monumentális szobráig, mely a tengerparton mutatja nekünk a „célirányt”. Szabadidő. Fakultatív ajánlatunk: a gótikus negyedben tett sétánkat követően elsétálunk a világörökség részét képező modernista Güell palotához. A viszonylag kis helyen felépített impozáns palota szintén Gaudí munkáját dicséri. A palotát követően hajóra szállunk a barcelonai öbölben, mely során a város teljesen másik arcát mutatja felénk. Fakultatív ajánlatunk az estére: tipikus spanyol flamenco show-n veszünk részt, hangulatos zenével, tánccal.
Elfogyasztjuk reggelinket, majd ismét vár ránk Barcelona, de egy egészen más minőségben: a város legfontosabb épületbelsőit ismerjük meg ezúttal. A Sagrada Família avagy a Szent Család, Gaudí befejezetlen műve, amely a világ egyik leglátogatottabb látványossága, kihagyhatatlan, ha Barcelonában járunk! A Santa María del Mar templom megtekintése a következő állomásunk, amely kevésbé ismert, ám az egyik legcsodálatosabb épület a városban. Szabadidő. Fakultatív ajánlatunk: lehetőség nyílik megtekinteni Picasso legnagyobb gyűjteményét a Picasso-múzeumban magyar tárlatvezetés keretében.
Reggeli, majd egyénileg fedezheti fel Barcelona még nem látott rejtelmeit, vagy jöjjön velünk! Fakultatív ajánlatunk: félnapos kirándulás Montserratba. A montserrati kolostor Barcelonától északra a hegyekben található, ahova nem egészen egy óra alatt jutunk el. Gyönyörű fekvése, különös sziklás alakzatai és természeti fekvése csodálatos képet nyújt az idelátogatónak. A bencés kolostor legfontosabb látványossága a montserrati fekete szűz gyermekével. Sétálunk kerengőjében és élvezzük a hely szellemét. Visszatérünk Barcelonába, majd menetrendtől függően transzfer a repülőtérre és hazautazás Budapestre.
Leírás | Időtartam | Ár | ||
|
16800 | |||
|
11500 | |||
|
10000 | |||
|
26000 | |||
|
16000 | |||
|
19000 | |||
|
18000 | |||
|
25000 | |||
|
9500 |
Árak és felárak magyar forintban és euróban (1 főre)
2023. 06.22., 08.03., 10.26.
Eurós áraink árfolyam garanciával - További információért kattintson IDE!
Részvételi díj (06.22.): 204.000 Ft / 530 EUR
*(Kis csoportos létszám felár: 16.000 Ft / 42 EUR/fő*)
Részvételi díj (08.03.): 189.500 Ft / 492 EUR
*(Kis csoportos létszám felár: 15.000 Ft / 39 EUR/fő*)
Részvételi díj (10.26.): 214.500 Ft / 557 EUR
*(Kis csoportos létszám felár: 16.000 Ft / 42 EUR/fő*)
Repülőtéri illeték: kb. 55.000 Ft / 143 EUR
1 ágyas felár (06.22.): 92.000 Ft / 239 EUR
1 ágyas felár (08.03.): 81.000 Ft / 210 EUR
1 ágyas felár (10.26.): 98.000 Ft / 255 EUR
3x vacsora felár: 31.000 Ft / 81 EUR
Utasbiztosítás (Classic): 2.600 Ft
Utasbiztosítás (Prémium): 3.400 Ft
Utasbiztosítás (Privileg): 4.360 Ft
2021.01.01-től a megrendeléssel egyidőben igényelt BBP biztosítással az Ön kalkulált útlemondási biztosítása önrészmentessé válik. Részletek itt.
Utazás: menetrend szerinti repülővel, helyben autóbusszal
Elhelyezés: 3 éjszaka szálloda***, 2 ágyas tus/wc-s szobában
Ellátás: 3x reggeli
Fakultatív programok (15 főtől):
Flamenco-est, itallal: 26.000 Ft / 68 EUR
Hajóval a Barcelona-öbölben és a Güell palota: 16.000 Ft / 42 EUR
Picasso Múzeum magyar vezetéssel: 19.000 Ft / 49 EUR
Sagrada Família: 18.000 Ft / 47 EUR
Montserrat kolostor kirándulás: 25.000 Ft / 65 EUR
Güell Park magyar nyelvű tárlatvezetéssel: 9.500 Ft / 25 EUR
Belépők és jegyek tájékoztató árai: 45 EUR
Egyéb helyszínen fizetendő költségek: 15 EUR
A belépők ára tájékoztató jelleggel került feltüntetésre, előzetes tájékoztató nélkül módosulhatnak!
Az árak bizonyos esetekben nem csak a belépőjegyeket, hanem járulékos költségeket is tartalmaznak (adminisztrációs díj, helyi idegenvezető, szervezési költség, csoportbejelentés, transzfer, egyéb költségek, stb.)
Minimális létszám: 25 fő
Az előzetesen meghirdetett részvételi díj a fenti minimális utaslétszám esetén érvényes. A részvételi díj nem tartalmazza a létszám felárat. 20-35 nappal az indulás előtt amennyiben az utaslétszám nem éri el a meghírdetett minimális létszámot, abban az esetben létszám felár fizetendő, melynek mértéke:
*15-24 fő esetén: 16.000 Ft / 42 EUR/fő (06.22., 10.26.)
*15-24 fő esetén: 15.000 Ft / 39 EUR/fő (08.03.)
Ezen "létszám felár" az előzetesen meghirdetett minimális indulási létszám alatti csoportok esetében kerül csak érvényesítésre. Természetesen amennyiben a csoport tényleges indulása az előzetesen meghírdetett miimális utaslétszám alapján valósul meg (időközben megrendelések érkeztek az adott utazásra) úgy a befizetett "létszám felár" az utas részére visszafizetésre kerül.
Ezen felár nem tartalmaz árrést, ezen felár megfizetésével nem célunk hasznot képezni irodánknak. Egyetlen célunk van csak, hogy a minimális létszámmal is meg tudjanak valósulni a Z(s)EPPELIN Programok, meg tudjanak valósulni a tervezett utazások és az élmények valóra váljanak!
Csatlakozási lehetőség: Transzfer csatlakozás lehetőségeiről információ a programfüzet elején és honlapunkon. Repülőjegyet a repülőtársaság visszaigazolása alapján tudunk biztosítani. A repülőjegy és a reptéri illeték ára a jegykiállítás idejétől függően módosulhat! A részvételi díj útlemondási biztosítást tartalmaz. Utasbiztosítás (BBP) megkötése utazási feltétel!
A részvételi díj tartalmazza:
- repülőjegyet
- utazást repülővel, helyben korszerű, kényelmes, légkondicionált autóbusszal
- program szerint 3 éjszaka jó minőségű szállodai elhelyezést 3* kategóriában, 2 ágyas zuhanyzós / WC-s szobában
- 3x reggeli
- alap program szerinti programokat és városnézéseket a program szerint
- transzfert a repülőtérről a szállodába
- magyar nyelvű idegenvezetést a programokon
- útlemondás biztosítást
A részvételi díj nem tartalmazza:
- repülőtéri illetéket és poggyász költségeket, melyek összege minimálisan változhat az utazás indulásáig
- az étkezésekhez ital fogyasztást (helyszínen fizetendő)
- fakultatív programon való részvételt
- az alap programon felül teljesítésre kerülő programok költségeit
- belépőjegyek
- audioguide/fülhallgató árát, ha a létszám indokolja (helyszínen fizetendő)
- idegenforgalmi adót (helyszínen fizetendő)
- kötelező jellegű helyi idegenvezető költségeit
- Colonnade baleset-betegség-poggyász biztosítást
- minimális induló utaslétszám hiányában a létszám felárat
- valamint az egyéb, a fentiekben nem említett, az utazás során felmerülő költségeket (pl. személyes jellegű kiadásokat)
A programváltoztatás jogát fenntartjuk!
Indulási időpont | Időtartam | Szobatípus | Ellátás | Ár | Megjegyzés rovat | |
---|---|---|---|---|---|---|
2023-06-22 - 2023-06-25 | 3 éj | 2 ágyas | Reggeli | 204.000 Ft | Ft/fő LEKÉRÉSRE - GARANTÁLT INDULÁS | |
2023-08-03 - 2023-08-06 | 3 éj | 2 ágyas | Reggeli | 189.500 Ft | Ft/fő GARANTÁLT INDULÁS | |
2023-10-26 - 2023-10-29 | 3 éj | 2 ágyas | Reggeli | 214.500 Ft | Ft/fő ÖNT IS VÁRJUK EZEN PROGRAMUNKRA |